8-9. nap

Mit lehet írni két utolsó napon, amikor az ember semmi mást nem csinál szinte, csak utazik? Hát nem sok érdekeset. Ráadásul már itthon vagyunk mindannyian, de úgy gondolom attól kerek a történet, ha vége is van.

Szóval: az utolsó reggelit immár csak hármasban töltöm és költöm el házigazdáimmal, akik egész ittlétünk alatt szuperul viselték gondjainkat. Most is minden gyönyörű és finom, desszertnek meg Yoshi szan nekem adja egy SD kártyán azokat az elmúlt pár napban általa készített fotókat és videókat, amiket ő készített rólunk. És ő bizony ott volt szinte mindenhol és mindenkor, úgyhogy rengeteg anyag lapul a kártyán. Amiből – ígérem – hamarosan közzéteszek itt egy vágott anyagot.

8:45-kor indul a buszunk Matsuéba, előtte a fesztiválközpontnál gyülekezünk és veszünk – ha nem is könnyes – de érzékeny búcsút a házigazdáktól és egymástól is. 

A dél-afrikaiak velünk tartanak, de a buszon nem tudunk már kommunikálni, mert szigorúan helyjegy szerint van az ülés, viszont a rettentő hosszú úton van még néhány pihenő, amit együtt tölthetünk.

A közel 5 órás út után még két buszozás, amíg a szállodánkhoz érünk a repülőteret is érintve, ezt már csak Jánossal édeskettesben tesszük meg, frissen szerzett barátaink indulás előtti utolsó óráikat a cityben töltik.

Miután elfoglaljuk szobáinkat, elmegyünk vacsizni és nézelődni a közeli Leisure Park- hoz, ahol egy hatalmas óriáskerék ejt gondolkodóba bennünket. Nekem a „Sziget Eye“ megvolt, egész Budapesttel, Londonban nem voltam azóta, hogy a „London Eye“ megépült. Mérlegeljük, hogy vajon az az igen ronda iparvidék, ami mellett órákat buszoztunk, fentről megnézni, kivilágítva, sok pénzért megéri-e? Inkább egy-egy doboz sör mellett döntünk...

A vacsora elkészültére ez a két kis micsoda figyelmeztet bennünket, mégpedig zenével.

OISHIIIIII!!!!









A szállodában sikerül éjjel kétszer is Beával beszélnem. Előbb Frankfurtból hív átszállásra várva éjfélkor, majd már Budapestről, otthonról hajnali 4-kor, hogy megérkezett és a Finnair-en  a Helsinki-Bp. járaton még egy vacak szendvicset sem kaptak és nagyon éhes....!

Ha már ébren vagyok, szétnézek egy kicsit a szálloda non-stop nyitva tartó boltjában és megiszok egy kávét és várom a fél hetet, hogy az étterembe lehessen menni reggelizni. Pazar a kínálat, de én már európai reggelit kívánok, ideje visszaállni ezen a téren is!

Hamar kiérünk a repülőtérre, onnan még kiposztolom az induló gépünket a Facebook-ra, amire hamarosan fel is szállunk, amivel azután hamarosan el is szállunk :).

Azért az érdekes, hogy épp Matsue felett visz az utunk hazafelé

Na jó itt abba is hagyom. Gondolom gondoljátok, vagy tudjátok is már, hogy hazaértünk. És hogy mi történt a repülőkön? Nem hiszem, hogy bárkit is érdekel.

Ezzel  a blog bevégeztetett.

PS: Még egy extra bejegyzésben megosztom majd a videó linkjét is, ha elkészül. Addig meg nyugodtan szóljatok, hozzá (nem is tudtam eddig, hogy ilyet is lehet). Rita már kiegészítést írt egy-két naphoz, úgyhogy érdemes visszalapozni is...

Budapest felett leszállásra készülődve

Végül, de nem utolsó sorban köszönet Mindenkinek, aki segített minket abban, hogy ott lehettünk és nagy sikerrel szerepelhettünk a Yakomó fesztiválon!!!! 

MATANE!

7. nap

        

Reggel Bea még befejezi a pakolást (merthogy ketten 1 nagy bőrönddel vagyunk),  kéri, hogy lehetőleg ne hagyjak ott holnap semmit, amit persze meg is ígérek, de ettől még bármi megtörténhet.:) Reggeli után elbúcsúzik Yoshi szan feleségétől, aki még hosszan integet távolodó kocsink után is...

A shuttle csak 1 órakor indul, úgyhogy két előadás addig még belefér. Elsőnek a kanadaiak utcaszínházi előadását nézzük, ami rendkívül szórakoztató pilótakiképzés egy olyan repülőezrednél, amelynek nincsenek ugyan harci gépei, viszont a katonáinak vannak remek ötleteik. 

Rögtön ezután a dél-afrikai Magnet színház előadásához vonulunk át, akik egy megrendítő menekült-drámát hoztak. A végén alig marad idő elbúcsúzni tőlük, máris indul Beáék busza. Az ebédet is kihagyják, de Oszakában kis vásárlással is kiegészítve ezt nyilván sikerül pótolni.

Immár egyedül, a helyi „Csiga-busszal" az argentin előadást veszem célba. Mindig is szerettem a „Rendíthetetlen ólomkatonát", most kicsit lekésem az elejét, de annyira nem bánom. Ez is japánul megy, de csak hangfelvételről! Végezetül még egy japán bohócpáros előadása marad, ahol remekül ötvözik a cirkuszi akrobatikát a bohóctréfákkal.


5-kor pedig kezdetét veszi a felállított sátorban a sayonara-party. Eleinte befagy a fenekünk - ez a leghidegebb napunk itt eddig - de hamar  orvosoljuk egy kis szakéval és egyéb ínyencségekkel. Itt van az összes csapat - mi kissé hiányosan -, plusz a szervezők, meghívottak és természetesen mindenkinek a házigazdái. Ha nem készül 5000 fénykép, akkor egy se. A folyamatos pózolástól se fogyasztani, se beszélgetni nem igazán lehet, viszont mosolyogni egy életre megtanulunk.

Hab a tortán, hogy a záróbuli este 10-ig  engedélyezett, így a végére igen jó hangulat kerekedik.
Hazamegyek, lefürdök, pizsamába bújok, igen pizsamába!!!!!.....
És akkor megszólal a telefon : vissza kell látogatni a szomszédasszonyt, akinél Jennie-ék vannak!
Naná, hogy pizsamában kell átmenni, itt ez a szokás....!
Rögtön az asztalra kerül egy kis szaké meg még jónéhány "ezmegaz".
Azt hiszem ebből jókora fejfájás lesz holnap!

6. nap

        Az a gyönyörű a reggelikben, ahogyan itt tálalnak. Mindenből keveset, külön külön pici edényekben és nem mellesleg mindig meglepnek valamivel minket.

Ma két előadást nézünk meg aztán jön a szabadprogram. Már nagyon várjuk, házigazdáink összefogtak, hogy megmutassák nekünk a környéken található nevezetességeket. Kár, hogy az időjárás nem igazán kedvező.
A kanadaiaknak még szerencséjük van, különösen mivel "Birkák" című inkább életkép-, mint előadásuk szabadtéren egy akolban játszódik. Ezzel voltak már Magyarországon is 2006-ban a Sziget Fesztiválon, biztos vagyok benne, hogy ott is nagy sikere volt.

    Ezután átsétálunk a következő helyszínre, ahol két japán fiatal zenész-énekes képmutogatós játékát élvezhettük (Yoshito Harada). Csúnyán elered az eső az előadás végére, úgyhogy Beával ott ragadunk, mert se esernyő, se esőkabát nincs nálunk.
Ebéd: mivel a bőséges reggeli után még nem igazán vagyunk éhesek, úgy döntünk, hogy csak levest eszünk. A képek önmagukért beszélnek:

Klassz mi? Csak nagyon nehéz volt kinyerni egy picike hús-részt a rákból...

Megérkeznek házigazdáink, összesen 3 autóval visznek minket. Elsőként a Modern Művészetek Múzeumát vesszük célba, az Adachi múzeumot, ami - amellett, hogy rengeteg gyönyörű képet, festményt és kerámiát mutat be - arról is híres, hogy neki van a legszebb kertje egész Japánban. 

Annyira gyönyörű, hogy nem kockáztatják, hogy a látogatók kárt tegyenek benne, ezért ki se engedik őket a parkba (egy két rövid ösvényt kivéve), viszont hatalmas ablakokból engedik a fényképezést.

Azért így se csúnya, elfogadnám.
Újabb fél óra kocsikázás után pedig megérkezünk Japán egyik legrégebbi szamuráj kastélyába Matsue-ben.

Mivel Matsue legmagasabb pontján áll, remek a kilátás is. Odebent pedig szintenkén a szamurájok öltözeteit, fegyvereitl ehet látni, illetve 3 hatalmas terepasztalon Matsue város makettjét mutatják be a különböző korokban.

Hát ennyi fért bele a turista látnivalókba! Ugyanis ismét szétválunk, ki-ki a maga gazdájával vacsorázik Jánost kivéve, így viszont neki alkalma van megnézni a bolgár duó Gogol előadását az Orrot, ami az itt látott előadások közül neki a legjobban tetszik.

Yoshi szanék minket egy speciális vaslapos, sütős helyre visznek vacsorázni. Ilyen emlékünk is van már 2009-ből, de akkor  a tokiói változatot készítettük el, itt viszont az Osaka-style dívik.

Ízlik. Nagyon.....

Ez egyben Bea búcsúvacsorája is, holnap már neki a többiekkel együtt indulnia kell...

5.nap

Ma korán kelünk, mert Yoshi szan feleségének dolga van és neki kell a kocsi az egész napra. Minden reggelire gondoskodnak a házigazdáink valami újdonsággal. Most például (többek közt) ezt kaptuk:

Ez az apró halacska egészben és mindenfajta ízesítés nélkül kerül a tányérra. Mégis sós íze van, valószínűleg a tengertől. Oishiii! Finom. Persze mi csak a salátát szórtuk meg vele, de azt rendesen!

Ez egy szólista

Reggeli után a néni vitt el minket a community centre-be (itt van a színház is), már fél 9-re ott voltunk. Az előadás meg 11:45-kor kezdődik. Van időnk bőven. A néniről kiderül, hogy árulni fog mégpedig egy társával együtt, mindenféle általa (kézzel) gyártott /varrt apróságokat, mert hogy szombati nap lévén piac nap van. Mondjuk 4-5 árusnál több nem pakolt ki, de legalább volt mit néznünk a rengeteg időnkben.

Gondoltuk elmegyünk, sétálunk egyet. Az útszéli automatánál megkávézunk, majd jobbra vesszük az irányt, elérünk egy kereszteződéshez. Semmi! Illetve nevezzük a helyi szupermarketnek?

Azután elindulunk az ellenkező irányba, megcélozva egy nem túl távolinak tűnő épület együttest, de a mező közepén feladjuk. Irány vissza a színházhoz. Valahogy csak eltöltjük azt a másfél órát, ami még hátravan... Bea vesz egy kézzel varrt zsákot, én meg chillipaprikát, ezzel is támogatva a helyi termelőket, kézműveseket. (Később Rita három kimonó megvásárlásával tette ugyanezt:)

 Aztán persze az előadás is sikeresen lement.  Amit most nézett meg új ismerősünk, Hiroshi Saito, aki (talán, mert Budapesten végzett a Zeneakadémián) tökéletesen beszél magyarul. Ő komponálta egyébként a megnyitó utáni japán előadás zenéjét is és nem mellesleg cimbalista. Még Hiroshimából is ideautózott egy hölgy, csak azért hogy megnézzen minket és hogy gyakoroljon egy picit magyarul. Mert ő meg japán nyelvtanárként töltött 2 évet nálunk...

A 2 előadás között átbuszoztunk a fesztiválközpontba, ahol egy nagy sátorban lehetett ebédelni. Itt minden étkezésnek más a "házigazdája". Ezt úgy értem, hogy ma magyaros ebéd van, a vacsora bolgár lesz, holnap kanadai ebéd, stb.

Ebéd a sátorban. Ugye milyen ügyesen használjuk már mi is a pálcákat?









Három fiatal lány magyar kifejezéseket tanul, majd velünk fényképezkednek. Aranyosak és folyton mosolyognak. Meg hajlonganak. Az már nekünk is nagyon megy. De most már mennünk kell és bizony alig férünk fel a buszra, mert a közönséget is ugyanazzal szállítják. Végül is lett itt is "Csigabusz", amit 3 napja hiányoltam, csak nagyon zsúfolt.

Hát megvolt az utolsó előadás is és persze ismét nagyon szerették. Tsukushi Sonoyama asszonynak is sikerült végre megnéznie minket, aki a fesztivál művészeti vezetője és főorganizátora. Neki is nagyon tetszettünk azt mondta, tanult tőlünk. Rögtön az előadás után le kellett bontani és összecsomagolni, mert máris a következő napra állt be a helyi műszak. Tsukushi szan meg szerzett Jánosnak egy gitárt és máris mentünk részt venni a 6 nemzet előadásán az Alba Hallban. Itt minden meghívott csapatot felinvitáltak a színpadra és vagy egy részletet a hozott előadásukból, vagy pedig valami színházukra, országukra jellemző kis csemegét adtak elő. Volt gitáros-énekes-képmutogatós részlet (Japán), birkanyáj terelgetés és balett tánc tanítás (Kanada), együtt énekeltetés zulu nyelven plusz tánc (Dél-Afrika), tárgyanimáció jelenet (Argentína), bohócos artistás cirkuszi látványosság (Japán). Mi a Tallagallát tanítottuk meg és énekeltük el a nézőkkel közösen a Bors néniből.

csomagolás

A bolgár vacsora ( a nem túl jóra sikeredett muszaka) után kezd egészen jó hangulat kerekedni egy-egy sör mellett.  A dél-afrikaiakkal a kanadaiakkal, meg az argentínokkal nagyokat sztorizunk, nevetünk, amikor sorra felbukkantak a "gazdáink". Elsőnek Jenniéket (D-Af) akarták már 1/2 8-kor elvinni, de mint a gyerekek könyörögnek, hogy hadd maradjanak így a néni megenyhül és ad nekik még egy fél órát:) Mert a programban az szerepelt, hogy 8-kor jönnek értünk és akkor ez így is van. Punktum!!!

És nyolckor valóban felbukkan Yoshi szan és kiderül, hogy Jenniék házinénijével nagy barátságban vannak ezer éve és tőlünk kb. 1 percre laknak.  De ettől még indulunk. Elbúcsúzunk az itt maradottaktól, be a kocsiba, irány haza!

Otthon persze még előkerül egy kis szaké és ismét nagyokat beszélgetünk éppen, amikor megszólal a telefon: a szomszédék átjönnének egy kicsit beszélgetni.  Hát persze! Be is toppantak 2 perc múlva. 

Na volt ott beszélgetés! Vagy inkább buli?

(folyt.köv.)

4. nap

A mai reggeli (csroissant, pirított kalács, tojásos saláta) után Yoshi szan kis kerülővel visz bennünket a színházba. Előtte megmutatja az ő kis külön világát, a víkendházát és telkét. Azon kívül, hogy mindent (a háztól a bútorokig) a  saját két kezével csinált, számunkra a legérdekesebb talán az a gombatelep volt, ahol shiitake gombát termel. Most készítette elő a terepet, hogy jövő év novemberére rengeteg gombája legyen.

 Az előadás nagyon jóra sikeredett. Nem volt túl sok gyerek, viszont rengeteg idős ember jött el megnézni bennünket. Itt, ha nemzetközi fesztivál van és külföldi előadásokat lehet látni, jönnek az emberek attól függetlenül, hogy milyen korosztálynak lett meghirdetve.  Az éppen most érkezett dél-afrikai csapatnak is jó nyitás volt, hogy elsőnek minket néztek meg. A kifőzdében is velük osztottuk meg az asztalunkat, úgy tűnik 9 vendég elhelyezése ebben a pici helyiségben már nem könnyű feladat. De megoldották.

Előzőleg úgy terveztük, hogy a megnyitóig rendelkezésünkre álló szabadidőben kirándulunk egyet. A tegnap látott szentélyhez közel, van egy szép vízesés, de az időjárás közbeszólt. Az eddigi remek idő esősre fordult és sajnos ez így is marad az elkövetkező napokban.

Keiko felvetette, hogy elmehetnénk egy fürdőbe, amire dél-afrikai barátaink és mi, Beával egyből rábólintottunk. Az előző turnénkról szép emlékeink voltak ezzel kapcsolatban és most sem csalódtunk.

Kellően felfrissülve érkeztünk vissza a színházba, ahol minden csapat jelmezekbe öltözve várta, hogy végre elkezdődjön a ceremónia. Kicsit túlszervezték ezt házigazdáink, viszont – talán éppen ettől – nagyon szórakoztató volt. Zászlólengetős, tapsviharos, megköszönős komoly beszédes, nagy-nagy ceremónia volt ez! Bemutattak mindenkit, aki hozzájárult a fesztivál létrejöttéhez és nem kevesen voltak.

A megnyitó után pedig a helyi színház társulata adott elő egy látványos, mulatságos és egyben tanulságos darabot.

Ezután buszokkal átszállítottak minket a nyitó fogadás helyszínére, ahol belépő ellenében fogyaszthattunk, amennyit akartunk, legalábbis ételből. Érdekesen van kitalálva. Mert előtte megkaptuk a pénzt, amit most be kellett fizetni. Túl sokáig nem tartott  az állófogadás, de így is szereztünk új ismerősöket, cserélődnek itt a névjegykártyák rendesen. Aztán sorra jönnek „gazdáink“ és az előre eltervezett időben szépen hazaszállítanak bennünket.

Mi szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert esténként  mindig összeülünk és beszélgetünk Yoshi szanékkal. Vannak akiket csak hazavisznek, elbúcsúznak tőlük, magukra zárják (vagy inkább húzzák) az ajtót és jóéjszakát! Meg hát wifi-vel is nagyon gyéren van ellátva, nemcsak a környék, de a fesztivál is...

Ez csak néhány észrevétel az ilyen jellegű fesztiválok korlátairól.

De különben minden szép és nagyszerű!

Holnap is megpróbálok jelentkezni!

.... és még valami! A tegnapi megfejtés: Bea washabi fagyinak vélte, ami valójában zöld tea fagyi volt.....