A reggelire már
nagyjából úgy mentünk le, hogy tudtuk mire számítsunk. És nagyjából azt is
kaptuk: sült hal, főtt rizs, újdonságként omlettkockák, saláták. Érdekes, de
eddig se kenyérrel, se ahhoz hasonlóval (pl. pékáruval) még nem találkoztunk.
Úgy látszik itt a rizs kiváltja a búzából készült étkeket.
Huh, nem kicsit izgultunk, de nagyon! Főleg az első percekben. Amikor láttuk,
hallottuk, hogy a japán picurkák ugyanolyan jól veszik a mozgás és szöveg
poénokat, mint otthon a magyar gyerekek, megnyugodtunk. Persze vétettem néhány
apró hibát a szövegben, de ki hallotta azt? Beán kívül (akiknek biztos ami
biztos, a súgópéldány ott volt a kezében)?
Szóval jól sikerült, úgyhogy büszkén fogadtuk az előadás végén a gratulációkat.
Ezután megint a tegnapi kifőzdében kötöttünk ki, Beával és Ritával elmentünk a közeli Postára, hogy képeslapot vegyünk és küldjünk egy kolleginánknak (E.J.:). A kedves hivatali dolgozók - miután kiforgatták az összes fiókot és szekrényt - találtak 3 azaz három darab képeslapszerű valamit, de egyiken se volt kép Yakumóról, de még Matsuéről sem. Viszont Ritát felismerték - mert hogy ott ragyogunk a szóróanyagokon - és ennek úgy megörültek, hogy kaptunk tőlük kis naptárakat meg egyéb apróságokat.
Szóval jól sikerült, úgyhogy büszkén fogadtuk az előadás végén a gratulációkat.
Ezután megint a tegnapi kifőzdében kötöttünk ki, Beával és Ritával elmentünk a közeli Postára, hogy képeslapot vegyünk és küldjünk egy kolleginánknak (E.J.:). A kedves hivatali dolgozók - miután kiforgatták az összes fiókot és szekrényt - találtak 3 azaz három darab képeslapszerű valamit, de egyiken se volt kép Yakumóról, de még Matsuéről sem. Viszont Ritát felismerték - mert hogy ott ragyogunk a szóróanyagokon - és ennek úgy megörültek, hogy kaptunk tőlük kis naptárakat meg egyéb apróságokat.
Délután főpróbára kellett menni az Alba Hallba, az „opening ceremony"-t próbálni.Ha azt mondom vicces volt, egyáltalán nem túlzok. Háromszor elpróbáltuk azt, hogy hogyan érjünk le terem végéből fel a színpadra a kifejezetten minket (magyarokat!) idéző zenére. Meg persze minden csapat a maga 2 perces idejével úgy kell, hogy gazdálkodjon, hogy se túl gyorsan, se túl lassan ne érjen el a színpadig. Mivel holnap nagyon sok fontos ember érkezik a megnyitóra, nem csodálom, hogy paráznak a szervezők. Na, de ennyire?
A vacsorára új helyszínre megyünk és mivel még van előtte egy kis
időnk, meglátogatjuk a közeli Yaegaki Shrine-ot. Ez az egyik leghíresebb és
legöregebb szent hely nem csak itt a környéken, de egész Japánban.
Itt aki kíváncsi volt a
jövőjére, az vehetett szerencsetekercset, amit Keiko mindenkinek lefordított.
Ami jókat és sok szerencsét ígért azokat haza lehet vinni, a kevésbé jókat és
rosszakat pedig ott helyben fel lehet kötözni egy adott helyre és így talán nem
válik valóra. Pipi (M.S) egyértelműen kitűnőt húzott, Jánosé is egészen jó,
viszont az Istvánén nagyokat nevettünk. Hát, hogy úgy mondjam, rendesen
félrenyúlt. Mondta is neki Keiko: ezt inkább kösse föl! Úgy tett.
Rita meg az ott dolgozók
egyikében fölfedezte a „mamáját“ (ő hívja így a saját hoszt családjában az
asszonyt).
Vacsorára a finom tálak
mellé megengedtünk magunknak egy kis forró szakét, sőt Rita még egy kis
desszertet is:
Aki megpróbálja kitalálni, hogy
minek vélte Bea, illetve hogy milyen fagylaltot nyalt Rita valójában, azt
kérem, hogy írja be a "hozzászólok/comment" rovatba ! (sorsolás holnap:)
Házigazdáink
óramű pontossággal érkeztek meg értünk és így otthon is beszélgethettünk egy keveset, kis szaké
társaságában.
Bővült a kép: Joshi szanról most az derült ki, hogy rádióamatőrként rengeteg skalpot szerzett az
egész világból: Meg is mutatott nekünk, vagy 30 darabot a 700-as gyűjteményéből.
Természetesen ez mind magyar volt...
Fekszünk, mert holnap is
előadás, meg ezt a blogot se hagyhatom abba, ha már elkezdtem...
(folyt. köv....)
